Nincs nagy sikere ennek...
Gyerekhumor
Olyan jó kis beszólásai vannak időnként ezeknek a kis lókötőknek, hogy érdemes lenne megörökíteni.
2009-02-15
2007-01-28
2004-05-03
Balu megállt a kikapcsolt tv előtt, majd megszólalt:
- Milyen poros ez a tv!
Majd hozzátette:
- Keveset nézzük!
Viki meglátott az új bringásruhámban, azt mondta, hogy ne felejtsek el sisakot venni hozzá. Milyen figyelmes, törődik a biztonságommal, gondoltam. De ő folytatta, a sisakot inkább az arcomba húzzam, hátha úgy nem ismernek meg a szomszédok, ha meglátnak a lépcsőházban. :))
2004-03-06
Szombat reggel, készítem a reggelit Vikinek és Móninak, közben gondolkodom, nem kellene-e nekem is bekapnom egy-két falatot. Ez a gondolat ki is hallatszott a fejemből és Viki válaszolt is rá. Azt mondta, reggelizzek én is velük. Miért?
Mert akkor talán jut az ebédből nekünk is valami - hangzott a válasz. Grrrr. :)))
2004-03-03
Január vége felé a Mátrában sétáltunk, komoly hó borította a vidéket. Szokás szerint vállamon a fényképezőgép, amitől időnként agybaj kerülgeti a család nőit. Viki erősíteni szokott ezen a területen, akkor is megkérdezte, miért viszem magammal a gépet?
Azt válaszoltam, hogy szeretném lefényképezni és megörökíteni azokat a szépségeket, amiket séta közben láthatunk. Ránéztem, és folytattam: most éppen látok is egy szépséget a közelemben.
Vette a lapot, huncut vigyorral körbefordult, rajtam hosszan elidőzött a tekintete, majd így szólt: érdekes, én nem látok ilyet!
2004-02-26
Itt az első mondás Vikitől.
Múlt hétfőn este, elalvás előtt beszélgettünk kicsit, majd búcsúzóul mondtam neki, hogy másnap reggel nem fogunk találkozni, mert - bár nagyon fáradt voltam - korán akartam kelni, hogy edzeni tudjak menni munka előtt.
Nagyon fáradt vagy? - kérdezte, majd tetőtől talpig végigmért és kicsit gúnyos mosollyal hozzátette: Akkor fogunk találkozni. És vihogott közben.
Itt nincs vége.
Másnap reggel - mert azért felébredtem! - háromnegyed hat körül éppen nyitottam az ajtót, amikor hallom, hogy utánam szól, hív. Visszamegyek, látom, hogy mosolyog, és csak ennyit mondott: Ugye, hogy találkoztunk?
Majd visszaaludt.

