Január vége felé a Mátrában sétáltunk, komoly hó borította a vidéket. Szokás szerint vállamon a fényképezőgép, amitől időnként agybaj kerülgeti a család nőit. Viki erősíteni szokott ezen a területen, akkor is megkérdezte, miért viszem magammal a gépet?
Azt válaszoltam, hogy szeretném lefényképezni és megörökíteni azokat a szépségeket, amiket séta közben láthatunk. Ránéztem, és folytattam: most éppen látok is egy szépséget a közelemben.
Vette a lapot, huncut vigyorral körbefordult, rajtam hosszan elidőzött a tekintete, majd így szólt: érdekes, én nem látok ilyet!